2017. november 25.
Katalin napja van

LEVESEK > Krémlevesek


Fotó: Hemző Károly

Sütőtökös
kelbimbóleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 250 g sütőtök
  • 100 g burgonya
  • 350 g kelbimbó (mélyhűtött)
  • 1 kis fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 50 g bacon vagy füstölt szalonna
  • 1 kk. olaj
  • 2 marhahúsleves-kocka
  • 1 nagy csipet szárított kakukkfű
  • 1 dl tejszín
  • 15-20 szem rózsabors
  • szerecsendió
  • 4 kk. tejföl

1. A sütőtök héját nedves kendővel tisztára töröljük, kezünk épségére ügyelve meghámozzuk (ha hokkaido, avagy „halloween” tököt használunk, annak vékony a héja, szükségtelen meghámozni!). Magjait-szakállkáját eltávolítjuk, karalábévájóval golyókat formálunk belőle, a „hulladékot” nagyjából felaprítjuk. A burgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk. A kelbimbók külső, illetve sérült levélkéit lehántjuk, megmossuk (a nagyobbakat félbevágjuk).

2. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát finomra aprítjuk. A szalonnát felkockázzuk, az olajjal együtt ropogósra sütjük, megfonnyasztjuk benne a hagymát. Rádobjuk az áttört fokhagymát, a tököt, a burgonyát és a kelbimbót (ha mélyhűtött, fagyos állapotban), 1 percig pirítjuk. Felöntjük 1,2 liter vízzel, belemorzsoljuk a húsleveskockákat, a kakukkfűvel illatosítjuk, és fedő alatt, mérsékelt tűzön vajpuhára főzzük.

3. 4 ek. kelbimbót és sütőtökgolyót vegyesen kiveszünk a levesből, a többit botmixerrel krémmé turmixoljuk. A tejszínt kissé felverjük, lazán a levesbe keverjük, ízlés szerint utánasózzuk, frissen őrölt rózsaborssal fűszerezzük. Fedő nélkül, mérsékelt tűzön összeforraljuk, végül visszatesszük bele a darabos zöldséget. Tálaláskor tetejét a tejföllel díszítjük-cirmosítjuk. Pirított zsemlekockákat kínálhatunk hozzá.

Változatok:

Kelbimbó helyett kelkáposztával, hagyma helyett 1/2 szál póréhagymával, sütőtök helyett sárgarépával is készíthetjük.

Kedvencekhez

Elkészítési idő:

40 perc

Energiatartalom:

258 kcal/adag

Nehézségi fok:

Szezonális étel

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Ha a kedvenceidhez akarod adni a receptet, lépjél be!
Ezt a receptet eddig 0 ember jelölte meg kedvencének.
Ezt a receptet Veled együtt 0 ember jelölte meg kedvencének.

Elküldöm a receptet ismerősömnek

Hozzászólások

Ha szeretnél kommentet írni, először lépjél be!
Még senki sem írt kommentet.

Hasonló receptek


Karalábé-retek-
alma saláta

Majonézes
kínaikel-saláta

Krumplisaláta
túrókrémmel

Sonkakrémes
töltött tojás

Sonkás és
sajtos roló

Tejszínes
sóskaleves

Húsos
lilahagymatorta

Gyömbéres
sütőtökleves

Sonkás-zöldséges
sütőtöktorta

Húsos sütőtök-
brokkoli leves

Rozmaringos-szalonnás
sütőtökkrémleves

Sajtos-sonkás
papucs
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Itt lehet belépni >>
Belépés / Regisztráció
E-mail:
Jelszó:
Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le legfrissebb receptjeinkről!

Név:
E-mail: