2018. október 15.
Teréz napja van

KÖRETEK > Zöldségköretek


Fotó: Hemző Károly

Vegyes
nyári rakottas

Hozzávalók 4 személyre:

1. A zöldségeket megmossuk. A padlizsán szárvégét levágjuk, héja vastagságától függően meghámozzuk vagy a cukkinihoz hasonlóan hámozatlanul, vékonyan felkarikázzuk, 1/2 órára mindkettőt kissé besózzuk.

2. A hagymát meghámozzuk, a paprikákat kicsumázzuk, magjaikat-ereiket eltávolítjuk, majd a paradicsommal együtt mindhármat karikákra vágjuk. A sajtot vékony lapokra, majd kisebb négyzetekre szeleteljük. A padlizsánt leöblítjük (esetleg kesernyés a leve!), és felitatjuk róla a nedvességet. A sütőt előmelegítjük 220 °C-ra.

3. Kikenünk 1 ek. olívaolajjal egy csinos, közepes tűzálló tálat (ebben fogjuk tálalni). Változatos sorrendben, élükre állítva, kissé egymásnak támasztva – mintha nyársra fűznénk őket – lerakjuk benne az előkészített zöldségeket és a sajtot, meglocsoljuk a maradék olívaolajjal.

4. A petrezselyemleveleket finomra vágjuk, a fokhagymát áttörjük, összekeverjük a zsemlemorzsával, ízlés szerint sóval, frissen őrölt borssal, és megszórjuk vele a rakottas tetejét. 25-30 percig sütjük, majd nem túl forrón, bazsalikommal díszítve tálaljuk. Önmagában könnyű egytálétel, de grillezett, frissen sült húsok köreteként is pompás.

Italajánlat:

Könnyű száraz fehérbor vagy rozé

Kedvencekhez

Elkészítési idő:

1 óra

Energiatartalom:

320 kcal/adag

Nehézségi fok:

Vegetariánus étel

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Ha a kedvenceidhez akarod adni a receptet, lépjél be!
Ezt a receptet eddig 6 ember jelölte meg kedvencének.
Ezt a receptet Veled együtt 6 ember jelölte meg kedvencének.

Elküldöm a receptet ismerősömnek

Hozzászólások

Ha szeretnél kommentet írni, először lépjél be!
Még senki sem írt kommentet.

Hasonló receptek


Paradicsomos-olívás
rakott zöldbab

Spenótos
rakott krumpli

Zöldséges
töltött-sült paprika

Babos zöldségragu
polentával

Tésztával töltött
padlizsán

Almás-gombás
rakott krumpli

Spenótos-
tojásos rétes

Gazdag rizssaláta
tojással

Uborka-
vitorlások

Kukoricás
sült paprika

Padlizsán
tükörtojással

Zöldséges
brokkoligratin
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Itt lehet belépni >>
Belépés / Regisztráció
E-mail:
Jelszó:
Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le legfrissebb receptjeinkről!

Név:
E-mail: