2017. október 23.
Gyöngyi napja van

HÚSÉTELEK > Csirkehússal


Fotó: Hemző Károly

Pirított csirkemáj
szőlővel

Hozzávalók 4 személyre:

  • 600 g csirkemáj
  • 1 nagy fej hagyma
  • 500 g fehér és piros csemegeszőlő vegyesen
  • 3-4 zsályalevél + a díszítéshez
  • 3 ek. olaj
  • 1+1 dl száraz fehérbor
  • 20 g vaj/margarin
  • 2 ek. balzsamecet
  • 1 ek. étkezési keményítő

1. A májakat leöblítjük, eltávolítjuk róluk a hártyákat-inakat, majd nagyságuktól függően félbe-negyedbe vágjuk. A hagymát meghámozzuk, felkarikázzuk. A szőlőt megmossuk, leszemezzük, a nagyobb szemeket kettévágjuk. A zsályaleveleket leöblítjük.

2. Nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olajat, ropogósra pirítjuk benne a zsályaleveleket, félretesszük őket. Az olajba rakosgatjuk a májdarabokat, mindkét oldalukat megpirítjuk (2-2 perc). Alájuk öntünk 1 dl bort, néhány tekerésnyi frissen őrölt borssal illatosítjuk, és mérsékelt tűzön, félrebillentett fedő alatt 5-6 percig pároljuk. Csak a végén sózzuk, melegen tartjuk!

3. Másik serpenyőben felhevítjük a vajat/margarint, beledobjuk a szőlőt, meghintjük a balzsamecettel, egy kevés sóval és borssal, fedő nélkül 2 percig forrósítjuk. A maradék 1 dl borban elkeverjük az étkezési keményítőt, a szőlőhöz öntjük, és éppen csak sűrűsödésig forraljuk (1 perc).

4. A májat levével együtt nem túl mély tálra rendezzük, körészedjük a szőlőmártást, és zsálya- vagy egyéb zöldfűszerlevelekkel díszítve azonnal tálaljuk. Friss kenyér, burgonyapüré, szezámmagos/mandulás zsemlemorzsába forgatott krokett, párolt rizs illik hozzá. Pulyka- vagy nyúlmájból is finom!

Italajánlat:

Könnyű száraz fehérbor

Kedvencekhez

Elkészítési idő:

40 perc

Energiatartalom:

406 kcal/adag

Nehézségi fok:

Szezonális étel

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Ha a kedvenceidhez akarod adni a receptet, lépjél be!
Ezt a receptet eddig 3 ember jelölte meg kedvencének.
Ezt a receptet Veled együtt 3 ember jelölte meg kedvencének.

Elküldöm a receptet ismerősömnek

Hozzászólások

Ha szeretnél kommentet írni, először lépjél be!
Még senki sem írt kommentet.

Hasonló receptek


Káposztás-
paradicsomos csirkecomb

Burgundiai
rokfortos körte

Csirkemájpástétom –
francia specialitás

Mini sajtnyársak

Tésztában sült
vagdalt

Tatárbifsztek

Ráksaláta
narancskehelyben

Almás-szőlős
sajtsaláta

Pecsenyelibamáj-
pástétom

Spenótos papucs

Körtés-szőlős
libamellsaláta

Avokádókrémes
fánkfalatkák
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Itt lehet belépni >>
Belépés / Regisztráció
E-mail:
Jelszó:
Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le legfrissebb receptjeinkről!

Név:
E-mail: