2017. augusztus 17.
Jácint napja van

HÚSÉTELEK > Csirkehússal


Fotó: Hemző Károly

Csirkemell
pirított gombával

Hozzávalók 4 személyre:

  • 250 g róka- vagy egyéb erdei gomba (vagánya-, őzláb-, tinóru)
  • 200 g barna sampinyon gomba
  • 2 ek. vaj/margarin
  • 1 csokor petrezselyem
  • 4 kisebb pár csirkemellfilé
  • só, bors
  • 4 ek. finomliszt
  • 2 ek. olaj
  • 1 dl száraz fehérbor
  • néhány salátalevél

1. A kétféle gombát konyharuhával megtisztogatjuk a föld- és levélmaradványoktól - ha lehet, ne mossuk meg őket, mert nagyon megszívják magukat vízzel. Ha mégis szükséges, gyorsan, folyóvíz alatt tegyük, ne áztatással! A szárvégeket levágjuk, a gombák kalapját és szárát felszeleteljük.

2. A felforrósított vajban/margarinban, szelíden rázogatva, 5-6 percig pirítjuk a gombát. Ízlés szerint sózzuk, erőteljesen borsozzuk, lehúzzuk a tűzről, lazán összekeverjük a finomra vágott petrezselyemmel, fedő alatt melegen tartjuk.

3. A csirkemelleket leöblítjük, félbevágjuk, bedörzsöljük sóval és frissen őrölt borssal, megszórjuk fátyolnyi liszttel, majd nagyobb serpenyőben felhevített olajban mindkét oldalukat 5-5 percig sütjük. Ezután alájuk öntjük a bort, és félrebillentett fedő alatt további 5 percig pároljuk.

4. Kiemeljük a serpenyőből a csirkemelleket, kissé rézsútosan felszeleteljük, és eredeti formájukra igazítva tálra rendezzük őket. Melléjük-köréjük halmozzuk a pirított gombát, bevonjuk az átszűrt pecsenyelével, és salátalevelekkel, bazsalikom-/zsályabóbitával díszítjük. Burgonyapüré, petrezselymes párolt rizs illik hozzá.

Italajánlat:

Száraz fehérbor

Kedvencekhez

Elkészítési idő:

35 perc

Energiatartalom:

541 kcal/adag

Nehézségi fok:

Szezonális étel

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Ha a kedvenceidhez akarod adni a receptet, lépjél be!
Ezt a receptet eddig 2 ember jelölte meg kedvencének.
Ezt a receptet Veled együtt 2 ember jelölte meg kedvencének.

Elküldöm a receptet ismerősömnek

Hozzászólások

Ha szeretnél kommentet írni, először lépjél be!
Még senki sem írt kommentet.

Hasonló receptek


Sonkás és
sajtos roló

Almás-gombás
rakott krumpli

Sonkakrémes
töltött tojás

Májas-gombás
zsemlefelfújt

Húsos
lilahagymatorta

Majonézes
kínaikel-saláta

Csirkemájpástétom –
francia specialitás

Szezámos pontyszeletek
tavaszi körettel

Karalábé-retek-
alma saláta

Krumplisaláta
túrókrémmel

Almás-zöldséges
heringsaláta

Orosz
csirkehússaláta
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Itt lehet belépni >>
Belépés / Regisztráció
E-mail:
Jelszó:
Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le legfrissebb receptjeinkről!

Név:
E-mail: