2018. augusztus 18.
Ilona napja van

JÓ TUDNI


Fotó: Hemző Károly

A sárgadinnye
előkészítése
és formázása

A
B
C
D
E
F
G

A dinnyefélék zamata általában akkor érvényesül igazán, ha jól behűtjük őket, ehhez nagyságuktól függően 4-24 órára van szükség. Mielőtt hidegre tennénk, megmossuk, szárazra töröljük, majd gondosan nejlontasakba zárjuk, ugyanis a többi hűtőszekrényben tárolt élelmiszer (elsősorban a tej) könnyen átveszi a dinnye erős illatát.

Csónakhoz a dinnyét hosszában kettévágjuk, magjait evőkanállal kiemeljük (A), majd nagyságától függően mindkettőt 4-6 szeletre vágjuk. Az egyes szeletek egyik csúcsától elindulva kivágjuk a héjból a gyümölcshúst úgy, hogy a másik csúcsnál 3-4 cm-re egyben hagyjuk a héjjal (B) – így nem csúszkál majd a dinnye a tálon-tányéron. Ez különösen akkor fontos, ha például pármai/speck/egyéb pácolt sonkaszelettel együtt előételként kínáljuk (evőeszközként kést-villát adunk hozzá).

Kockákhoz kivágjuk a gyümölcshúst a felszeletelt dinnye héjából, 2-3 cm széles szeletekre-kockákra szeljük (C), és a héjon 2-2 cm-nyit jobbra, majd balra eltoljuk őket (villát vagy fogvájót/rövid bambuszpálcikát adunk hozzá). Gyümölcstálak mutatós dísze!

Kehelyhez a dinnyét keresztben félbevágjuk, bőre épségére ügyelve magjait és belsejét (evőkanállal (D), illetve golyókat formálva, karalábévájóval (E) kivájjuk úgy, hogy legalább 2 cm falvastagság maradjon. Aljukból egy-egy vékony szeletkét levágunk, hogy ne billegjenek a tányéron, aztán tetszés szerint megtöltjük őket.
Igen mutatós, ha a dinnye bőrét deréktájt, késheggyel bejelöljük, majd hosszú pengéjű, hegyes késsel cikcakkvonalban a közepéig bemetsszük (F) – ügyeljünk arra, hogy a kezdő és a befejező vágás találkozzon. Óvatos, de határozott mozdulattal szétemeljük a két fél dinnyét (G), a magokat eltávolítjuk, a gyümölcshúst karalábévájóval a fenti módon „kigolyózzuk”, a héjbölcsőt pedig gyümölcssalátával, hideg levessel, krémmel, fagylalttal, bóléval, italokkal stb. tölthetjük.

Kategóriák:

Kedvencekhez

Elkészítési idő:

15 perc
műveletenként

Energiatartalom:

25 kcal/100 g

Nehézségi fok:

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Ha a kedvenceidhez akarod adni a receptet, lépjél be!
Ezt a receptet eddig 0 ember jelölte meg kedvencének.
Ezt a receptet Veled együtt 0 ember jelölte meg kedvencének.

Elküldöm a receptet ismerősömnek

Hozzászólások

Ha szeretnél kommentet írni, először lépjél be!
Még senki sem írt kommentet.

Hasonló receptek


A leveles salátákról

Tojásteszt

A húsvéti sonkáról

A padlizsán
tisztítása, előkészítése

Csokoládéfortélyok

Piskótafortélyok

A gesztenye főzése
és sütése

A citrusfélék tisztítása,
kifilézése és fogyasztása

Tudnivalók a
karácsonyi sütéshez

Kemény tojás főzése

A borokról

Karácsonyi előkészületek
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Itt lehet belépni >>
Belépés / Regisztráció
E-mail:
Jelszó:
Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le legfrissebb receptjeinkről!

Név:
E-mail: