2018. november 16.
Ödön napja van

VENDÉGVÁRÓ ÉTELEK > Csipegetnivalók, italkorcsolyák


Fotó: Hemző Károly

Feta sajtos
falatkák

Hozzávalók 4 személyre:

1. Egy nappal fogyasztás előtt a paprikákat megmossuk, szárukat-csumájukat és magjaiat eltávolítjuk, mindegyiket 4 szeletre vágjuk. Héjas oldalukkal fölfelé alufóliával bélelt tepsibe fektetjük, és 200 °C-ra előmelegített sütőben puhára sütjük (15 perc).

2. Kivesszük a sütőből, 10 percre letakarjuk alufóliával, aztán könnyedén lehúzzuk a héjukat,
és zárható dobozba-tálba tesszük. A borecetet simára keverjük ízlés szerint sóval, frissen őrölt borssal, az áttört fokhagymával és az apránként hozzáöntött olajjal. Meglocsoljuk vele a paprikát, lefedjük, és hidegre tesszük.

3. Fogyasztás előtt a sajtot 32 kisebb kockára vágjuk. A bazsalikomot megmossuk, az olívabogyókat lecsepegtetjük. A paprikaszeleteket kiemeljük a pácléből, mindegyikre 1 bazsalikomlevelet és 1 sajt-kockát fektetünk, azután feltekerjük, fogvájóval megtűzzük, és nagyobb tál közepére csinosítjuk.

4. A maradék 16 sajtkockába beletűzzük a fogvájóval átszúrt olívabogyókat, a paprikafalatkák köré rendezzük, meglocsoljuk a paprika maradék páclevével, és bazsalikommal díszítve italkorcsolyaként, előételként kínáljuk. Friss bagett- vagy kiflikarikákat adhatunk hozzá.

Italajánlat:

Könnyű fehér- vagy vörösbor, rozé, sör

Kedvencekhez

Elkészítési idő:

50 perc
+ 20 perc

Energiatartalom:

281 kcal/adag

Nehézségi fok:

Vegetariánus ételSzezonális étel

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Ha a kedvenceidhez akarod adni a receptet, lépjél be!
Ezt a receptet eddig 8 ember jelölte meg kedvencének.
Ezt a receptet Veled együtt 8 ember jelölte meg kedvencének.

Elküldöm a receptet ismerősömnek

Hozzászólások

Ha szeretnél kommentet írni, először lépjél be!
Még senki sem írt kommentet.

Hasonló receptek


Padlizsánkrémmel
töltött paprika

Sajtkrémes
mártogató

Uborka-
vitorlások

Gazdag rizssaláta
tojással

Avokádókrém
paprikaladikban

Mozzarellás paradicsom-
saláta és -nyársak

Görög saláta

Lazacos-kaviáros
kanapék

Sajtkrémes-olívás
paprikacsónakok

Paprikás-sajtos
cukkininyársak

Padlizsánsaláta
paprikaöntettel

Kaviáros-tojásos
falatkák
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Itt lehet belépni >>
Belépés / Regisztráció
E-mail:
Jelszó:
Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le legfrissebb receptjeinkről!

Név:
E-mail: