2017. december 13.
Luca napja van

ELŐÉTELEK > Hideg előételek


Fotó: Hemző Károly

Kaviáros-joghurtos
céklakrémkehely

Hozzávalók 4 kehelyhez:

  • 600 g cékla
  • 1 kis fej hagyma
  • 2 ek. olaj
  • 2 ek. vörösborecet
  • 1,5 dl vörösbor
  • só, bors
  • chilipor
  • 2 dl natúr joghurt
  • 2 dl tejföl
  • 1-2 ek. citromlé
  • 2 tojás
  • 4 ek. fekete kaviár
  • néhány kisebb zöldfűszerlevél

1. A céklát alaposan megmossuk, héjában, enyhén sós vízben puhára főzzük (1 és 1/4 óra, kuktában 40 perc), majd leszűrjük, kissé hűlni hagyjuk, meghámozzuk, és kisebb darabokra vágjuk.

2. A hagymát megtisztítjuk, apróra felkockázzuk, megfonnyasztjuk a felforrósított olajban. Rádobjuk a céklát, 2-3 percig pirítjuk, aztán felöntjük a borecettel, valamint a vörösborral, és élénk tűzön, gyakorta megkeverve teljesen elfőzzük a levét (csak az aromájukra van szükségünk az ételhez!). Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, chilivel fűszerezzük, hagyjuk kihűlni, majd turmixkehelybe szedjük, és finom péppé zúzzuk.

3. Elkeverjük a joghurtban a tejfölt, a citromlét, ízlés szerint sót, frissen őrölt borsot, végül a céklapürével váltakozva, rétegesen 4 csinos kehelybe simítjuk, letakarjuk, és jól behűtjük.

4. Tálalás előtt erősen sós vízben keményre főzzük a tojásokat (az újraforrástól számított pontosan 10 perc!), hideg vízbe merítve lehűtjük, aztán meghámozzuk és felkarikázzuk. Apró kaviárhalmokat púpozunk a közepükre, a céklakrém tetejére csinosítjuk, végül zöldfűszerlevélkékkel (pl. petrezselyem, menta, snidling) díszítjük. Olívaolajjal vagy vajjal vékonyan megkent, fokhagymás pirítóst kínálhatunk mellé. Pompás, különleges előétel, könnyű vacsora!

Italajánlat:

Száraz fehérbor vagy pezsgő

Kedvencekhez

Elkészítési idő:

45 perc
+ 1 óra hűlési idő

Energiatartalom:

272 kcal/kehely

Nehézségi fok:

Szezonális étel

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Ha a kedvenceidhez akarod adni a receptet, lépjél be!
Ezt a receptet eddig 1 ember jelölte meg kedvencének.
Ezt a receptet Veled együtt 1 ember jelölte meg kedvencének.

Elküldöm a receptet ismerősömnek

Hozzászólások

Ha szeretnél kommentet írni, először lépjél be!
Még senki sem írt kommentet.

Hasonló receptek


Céklás-burgonyás
heringsaláta

Orosz
csirkehússaláta

Pecsenyelibamáj-
pástétom

Citromos-zöldséges
halleves

Tonhalas
krumplisaláta

Almás-zöldséges
heringsaláta

Avokádó-tőkehalmáj
saláta

Avokádós
tonhalsaláta

Rokfortos-körtés
céklasaláta

Ráksaláta
narancskehelyben

Lazacos-kaviáros
kanapék

Halszeletek almás
uborkamártásban
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Itt lehet belépni >>
Belépés / Regisztráció
E-mail:
Jelszó:
Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le legfrissebb receptjeinkről!

Név:
E-mail: