2017. január 18.
Piroska napja van

SALÁTÁK ÉS DRESSZINGEK > Köretsaláták

A sokoldalú, egészséges céklából – ivólén, leveseken és köreteken, valamint
a savanyúság műfajába tartozó hagyományos salátán kívül – különleges köret-
és egytálsaláták is készíthetők, amelyeket könnyű vacsoraként is kínálhatunk.


Fotó: Hemző Károly

Diós-mozzarellás
céklasaláta

Hozzávalók 4 személyre:

1. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A céklákat 10 percre beáztatjuk langyos vízbe, majd alaposan megsikáljuk. Hústűvel megszurkáljuk, alufóliába csomagoljuk, tepsire tesszük és a sütőben puhára sütjük (40-45 perc).

2. A póréhagymát és a paprikákat megmossuk, a póré fehér és halványzöld részét vékonyan felkarikázzuk, meghintjük 1/2 kk. sóval és a citromlével. A paprikákat kicsumázzuk, magjaikat-ereiket eltávolítjuk, apró kockákra vágjuk. Kiemeljük a mozzarellát a levéből, lecsepegtetjük, és ugyancsak vékonyan felszeleteljük. A diót darabosra vágjuk. A bazsalikomleveleket leöblítjük, szárazra lapogatjuk.

3. Az öntethez elkeverjük a borceteben a durvára tört koriandert, az áttört fokhagymát, ízlés szerint sót és borsot, majd vékony sugárban hozzákeverjük az olívaolajat.

4. A céklákat meghámozzuk, kissé hűlni hagyjuk, aztán vékonyan felkarikázzuk, és körkörösen, kissé egymásra csúsztatva nagyobb, lapos tálra rendezzük. Tetejére csinosítjuk a mozzarella-szeleteket és a bazsalikomot, megszórjuk a lecsepegtetett póréval, a paprikakockákkal és a dióval, végül meglocsoljuk az öntettel. Azonnal fogyasztható. Pirított rozskenyér, friss bagett illik hozzá.

Változatok:

– Dió helyett pirított napraforgó- vagy tökmaggal is ízesíthetjük.
– Bár a sült cékla sokkal ízletesebb, készíthetjük főtt céklából is. 

Italajánlat:

Félszáraz fehérbor vagy rozé

Kedvencekhez

Elkészítési idő:

1 óra 15 perc

Energiatartalom:

304 kcal/adag

Nehézségi fok:

Vegetariánus ételSzezonális étel

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Ha a kedvenceidhez akarod adni a receptet, lépjél be!
Ezt a receptet eddig 8 ember jelölte meg kedvencének.
Ezt a receptet Veled együtt 8 ember jelölte meg kedvencének.

Elküldöm a receptet ismerősömnek

Hozzászólások

Ha szeretnél kommentet írni, először lépjél be!
Még senki sem írt kommentet.

Hasonló receptek


Zöldspárgás-paradicsomos
krumplisaláta

Almás-narancsos
céklasaláta

Majonézes
kínaikel-saláta

Téli
vitaminsaláta

Waldorf-saláta

Diós-hagymás
céklasaláta

Narancsos-sajtos
céklasaláta

Almás-zöldséges
heringsaláta

Ráksaláta
paradicsomkehelyben

Paradicsomos-
rokfortos cukkinisaláta

Tonhalas brokkolisaláta

Tonhalas-babos
paradicsomsaláta
Megosztás a Facebook-on!Megosztás a Google+-on
Itt lehet belépni >>
Belépés / Regisztráció
E-mail:
Jelszó:
Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le legfrissebb receptjeinkről!

Név:
E-mail: